Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Madárvédelemre nevelés a Söjtröri Óvodában

2018.06.28

  „Az élet igazi zamatát a gyerekek

és a madarak ismerik.”

Goethe)

Gálné Hóbor Tímea: Madárvédelemre nevelés a Söjtöri Óvodában

 

A gyermekek nagy érdeklődéssel, empátiával fordul a még náluk is kisebb, elesettebb élőlények felé. Boldogan figyelgetik az apró bogárkákat, kézbe veszik a hernyókat, megcsodálják a pillangók röptét, hallgatják a madárdalt. Óvodánk e gyermeki kompetenciára építve dolgozta ki 2010-ben Madárvédelemre nevelés elnevezésű intézményi innovációját. Bár a programot megelőzően is a környezet tiszteletére és szeretetére neveltük a gyermekeket, a tudatos tervezőmunka lehetővé tette számunkra, hogy intézményünkben a környezettudatos nevelés új fókuszponttal gyarapodjék. A madárvédelemre neveléssel célunk, hogy a gyermekek megismerjék, megszeressék a környezetükben élő madarakat, s a mindennapi együtt tevékenykedés során elsajátítsák a tudatos madárvédelmi munka alapjait.

kep.jpg

A program indításaként igyekeztünk szűkebb környezetünket madárbaráttá tenni. Madáretetőket, itatókat, odúkat helyeztünk ki óvodánk udvarán. A madarak csalogatására madárhang utánzó sípokat, megfigyelésükhöz távcsöveket, megismerésükhöz szakkönyveket vásároltunk. Egy nevelési év során 4 témahéten keresztül kiemelten foglalkozunk a madárvédelemmel. A gyermekek megismerkednek a környezetükben élő költöző és állandó madarakkal, madármegfigyelések során felfedezik fészkelő helyüket, megfigyelik mozgásukat, testfelépítésüket, szokásaikat. Az egyes évszakokhoz kapcsolódóan megismerkednek a madárvédelmi munkákkal, gondozó tevékenységekkel. A témahetek folyamán a barkácsoló, ábrázoló, irodalmi és játéktevékenységek témáját is a madarak adják. A nagycsoportosok a környezetükben élő madárkák közül saját kismadarat választanak maguknak. Kis kedvencükről aztán egész évben játékos formában gyarapítják ismereteiket, így a nevelési év végére nem csak 20 madárnevet ismernek a gyermekek, hanem 20 kis madárbaráttal lesznek gazdagabbak. Számos madarakhoz kötődő játéktevékenység segíti az érzelmi azonosulást és a játékos ismeretszerzést. Madaras játékaink közül a gyermekek kedvencei (a teljesség igénye nélkül):

Vigyázat, karvaly: Egy kiválasztott gyermek lesz a karvaly. A többiek bokrok lesznek, akik egy kört alkotnak. Az egyik "bokor" kezébe adjuk a "madarat":, ami egí kis labda vagy babzsák lehet. Adott jelre a "bokrok" egymásnak dobálják a "madarat", a karvaly pedig megpróbálja elkapni. Ha sikerül, helyet cserél azzal a "bokorral", amelyik dobta a madarat. Nehezítésként több madárral, vagy karvallyal is játszhatjuk.

Noé Bárkája: Madárkártyákkal játszható, madárfajonként 2 kártya van. Minden gyerek kap egy kártyát, ő a képen szereplő madár. Mielőtt beszállnának a bárkába, meg kell keresniük a párjukat. A párkeresés az adott madár hangjának vagy mozgását utánzásával történik. Aki a hang, vagy mozdulat alapján párra lelt beszállhat a bárkába.

Kakukk: A gyermekek elszórtan karikákban ülnek a szőnyegen. Ők az énekesmadarak, a karika a fészkük. Egy kijelölt (kiszámolt) játékosnak nincs „fészke”, ő a kakukk. Adott pillanatban elkiáltja magát: „kakukk”, erre a madarak kirepülnek a fészekből, s igyekeznek egy másik kört elfoglalni. A kakukk is beül egy körbe. A fészek nélkül maradt madár lesz az újabb kakukk.

A madármegfigyelések csúcspontjaként ellátogatunk a gyermekekkel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fenékpusztai Madárgyűrűző és Repatriáló Állomására.

letoltes.jpg

  A látogatás alatt a gyermekek:

  • Megismerkedhetnek madárgyűrűzéssel, gyűrűzési eszközökkel. Kis szerencsével még meggyűrűzött kismadarat is tudnak elengedni kézből.
  • A kiállítóteremben közel 80 madárfaj tojásai, fészekgyűjtemény, kitömött madarak, láthatók. A tanösvényen megtekinthetők a különböző típusú odúk, etetők, itatók, madárvédelmi berendezések.
  • Költési időszakban a „madárkunyhókban” belülről is megfigyelhető egy-egy madárfaj fiókanevelése.

            A madárvédelmi munka záróakkordja az évről-évre meghirdetett „Szeretem a madarakat” rajzpályázat, melyet saját óvodásaink és a környező óvodák számára írunk ki. A Madarak és fák napjához kötődő pályázat célja, hogy tágabb környeztünk figyelmét is felhívjuk a madárvédelemre nevelés fontosságára. A beérkezett pályamunkákból kiállítást rendezünk, a kis alkotókat ünnepélyes keretek között jutalmazzuk.

Madárvédelmi munkánk elismeréséül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet „Madárbarát Óvoda” címet adományozott intézményünknek.

Innovációs programunk azzal a céllal készült, hogy gyermekeink érdeklődése még inkább a környezetvédelem kérdései felé irányuljon, alakuljon környezeti tudatosságuk, ezáltal jobban megértsék a Föld egészét érintő globális problémákat, s keressék a megoldás útjait. Programunk hatására olyan új szemléletű generációk nőjjenek fel, akik számára létkérdés lesz a természet és környezet értékeinek megóvása, a kisebb, elesettebb élőlények védelme s döntéseiket is ennek szellemében tegyék majd meg.

Óvodai Nevelés LXXI. évfolyam 2018. május